Egy kis történelem: A HONFOGLALÁS

  

        Minden évben becsempészünk témáink közé egy-egy fontosabb magyar történelmi eseményt is. Fontosnak tartjuk, mert a spanyol iskolákban a gazdag világtörténelem mellett aligha fognak Magyarországról tanulni a gyerekek…  

Tavaly a szereplés miatt adta magát, hogy az 1848-49-es forradalom legyen a témánk. Idén úgy gondoltuk, hogy akkor kezdjük a legelején. Ráadásul a Honfoglalás, megfelelő játékok segítségével, egy 4 éves számára is izgalmas lehet.

Nagyon sokat készültünk erre a foglalkozásra, de az az igazság, hogy nagy örömünket leltük benne… és izgultunk, hogy vajon tetszik-e majd a gyerkőcöknek a sok-sok meglepetés, amivel várjuk őket…

Erősen törtük a fejünket, hogy hogyan tudnánk visszavarázsolni magunkat a IX. szd.-ba 2 óra erejéig… A képek és a média nem lesz elég…kellett valami kézzel fogható is!

A megoldást egy kedves jó barátunk (és apuka) személyében találtuk meg. 
Barna örömmel elfogadta a kérésünket és olyan várakozásokat felülmúló ősmagyar jelmezt készített magának 3 nap alatt (nagy részben hulladékból!), hogy mindenkinek leesett az álla, amikor Lehel személyében, feleségével Lellével az oldalán, a Honfoglalás című film zenéjére belépett a terembe.




Lehel és Lelle végig a segítségünkre voltak. Megválaszolták a kérdéseinket, megmutatták, hogy hogyan használták őseink az íjat, illetve  megcsodálhattuk a ruháikat és felszerelésüket is…

Leültek közénk és figyelték, ahogy elkészítettük óriás térképünket a magyarok vándorlásairól. A földre leterítettük a hatalmas papírlepedőt, amire előzőleg megfestettük az útvonal domborzati térképét.


Több szálon futott a munka. A kisebbek agyagból elkészítették az Urál, illetve a Kárpátok hegyeit.



Ezután képeket színeztek kaftános ősmagyarokról, lovaikról, tarsolylemezekről és jurtákról.




A nagyok festett nyilakkal jelölték a magyarok vonulási irányát, illetve ügyesen feliratozták a térképet. Minden fontos vidéket, tengert, folyót és hegyet megneveztünk.



Ezt követően pedig a mese következett. A Urál keleti oldaláról indultunk és folyamatosan haladtunk a Kárpát-medence felé. Képeket nézegettünk és hosszasan beszélgettünk  a magyarok akkori életmódjáról. Közben nagyon régről ránk maradt mondákat is meséltünk a Csodaszarvasról, Emese álmáról, illetve a Vérszerződésről.











A Csodaszarvas történetét el is játszottuk (nagy vonalakban persze)! A két testvér Hunor és Magor vadászat közben megpillantott egy gyönyörű fehér szarvast. Üldözőbe vették, de a prédának egy ismeretlen vidékre érve nyoma veszett. Nagyon megtetszett a dús legelőktől, vizektől, állatoktól gazdag környék a testvéreknek, így úgy határoztak, hogy átköltöznek Etelközbe. Hunor leszármazottaiból lettek késöbb a hunok, Magoréból pedig a magyarok.

Sok-sok képet ragasztottunk a térképre. Jól sikerült a végeredmény!





Ezután újra több sarokban folyt a tevékenység. A gyerekek minden játékot kipróbálhattak.

Lehel és Lelle nyilazott a gyerekekkel. Az ajtóra ragasztott szarvasra lőttek. Azt is kipróbálták, hogy hogyan lőttek a régi magyarok lóról hátrafelé, sőt még menetiránnyal szemben, fordítva ülve is!




A gyerekek megismerkedtek a magyarok bejövetelét ábrázoló “Feszty körkép”, általunk készített kicsinyített másával is. Be lehetett bújni a hatalmas lámpabúrához hasonló “múzeumba”, ahol körbe forogva kellett megkeresni a kézbe kapott képrészleteket.




Kicsit arrébb szintén festmény volt kiállítva. Munkácsy Mihály, “Honfoglalás” című képe kicsiben.
Apró részleteket vágtunk ki a képből. Be is lamináltuk a darabkákat, hogy ne gyűrődjenek meg. A gyerekeknek meg kellett keresni az adott részecskén található fejet, szerszámot, részletet a festményen, majd felragasztani azt a megfelelő helyre. 



Jól sikerültek a böngészős játékok... Tetszett a gyerekeknek!

Az utolsó stáció az elengedhetetlen rovásírás volt. Mindenki kapott egy kódfejtő táblázatot, amiből kikeresgethették a betűket. 



Illetve kaptak egy égetett szélű, könyvjelző méretű papírlapot is, amire ráírhatták a nevüket, vagy amit éppen szerettek volna… persze rovásírással. Volt aki szülinapi üzenetet írt a testvérének. 
A kész könyvjelzőket a lányok belaminálták, hogy sokáig megmaradjanak.




Annak ellenére, hogy a rovásírás jobbról balra olvasandó…ettől most eltekintettünk, mert a kicsiknek nagyon nehéz volt megérteni, hogy ha eddig balról jobbra írtunk, akkor most miért visszafelé….

Nem baj, a lényeget talán így is át tudtuk adni a gyerekeknek! Nagyon elégedettek vagyunk a visszajelzésekkel! J

ITT A TÉL, FÁZNAK A MADARAK!


És valóban beköszöntött az igazi csípős, hideg tél (természetesen spanyolos mércével…). Aznap reggel nagyon fáztunk a JáTéKVáRba menet. A hegyekben erősen havazott. Bemondta a rádió. Sőt azt is bemondta, hogy éppen aznap ünnepeltük a hó világnapját. Na, ennek a hírnek nagyon megörültünk. Micsoda egybeesés! És legalább nem 25 fokban kell a hóemberépítésről és madáretetésről beszélgetni a gyerekekkel… J

Nagyon izgatott volt mindenki. A terem közepén egy választókötél volt kifeszítve, amiről képek lógtak hógolyózós gyerekekről. Az egyik lapon egy felirat szerepelt: HÓGOLYÓ CSATA

Na de mivel fogunk hógolyózni? Elővettünk egy hatalmas fehér hungarocell labdát. Ezzel??? Neeem! A nagy gömböt szétnyitva sok kis hógolyó méretű polisztirol labda potyogott a földre.








A hógolyózásnak persze szabályai is voltak. Két csapat mérkőzött meg egymással. Meg kellett dobni az ellentétes pálya játékosait hógolyóval. Akit eltaláltak, az megfagyott, tehát meg kellett dermednie. Minden csapatban volt egy golyókapkodó, akinek az volt a feladata, hogy a nagy hungarocell félgömbbel próbáljon meg elkapni egy-egy felé tartó hógolyót. Ha ez sikerült, akkor minden egyes megszerzett hógolyóval felovaszthatott egy-egy fagyott gyereket a csapatából úgy, hogy átölelte és azt mondta neki, hogy “Olvadj fel!”





A játék végére jó kis hangulat kerekedett és kicsit jobban összekovácsolódott a csapat is!


Ezután gyorsan körbe raktuk a székeket és kezdődhetett a hóember építés (sajnos csak papíron). 


Mindenki kapott egy üres lapot és egy ceruzát, aztán elkezdtünk körbe adni kártyákat hóemberek különböző testrészeiről, illetve tartozékairól.


Közben Gazdag Erzsi “Hóember” című vesét szavaltuk:


Amikor vége lett a versnek, mindenki megnézte, hogy mi van az éppen nála lévő kártyán és lerajzolta azt. Mondjuk a hóember fejét. Egyszerű rajzokról volt szó, tehát könnyű volt őket lemásolni. A kártyák között volt hat féle fej, hat féle fejfedő, hat féle sál és hat féle test. 






Ahogy készen lettek, újra elkezdtük szavalni a verset és újra körbe jártak a kártyák. Valaki több hóembert is rajzolt végül és olyan hóember is akadt, amelyiknek két feje lett. J A játék végén összehasonlítottuk a rajzokat. Egyik-másik meglepően jól sikerült!

Elena, Zorka és Andi rajzai

Télen persze jó, ha gondoskodunk a madarakról is. Főleg, ha olyan hideg van, mint most. A falakra felragasztottunk jópár képet énekes madarakról, ill. olyan madarakról amelyek körül vesznek minket nap, mint nap (pl. szarkák, papagájok, galambok és verebek). Mindegyikről beszélgettünk egy kicsit, aztán kezdődhetett a játék.


Meghallgattuk Bartos Erika “Dalárda” című versének, Kiskalász zenekar által megzenésített változatát.  


A gyerekek nagyon szeretik a hallásértéses, képhez futkosós játékot, úgyhogy ezt most sem hagyhattuk ki. Mindig ahhoz a képhez kellett éppen futni, amelyik madár neve (széncinege, fekete rigó, vörösbegy, őszapó, zöldike, királyka és a mezei veréb) elhangzott a dalban.


Ezt követően párokat alkottunk és minden párból az egyik gyereknek bekötöttük a szemét.


Madárénekeket, -hangokat szólaltattunk meg. A gyerekeknek egymást vezetve kellett megérinteni azt a madarat, amelyiknek a hangját éppen hallottuk. Nem volt könnyű, de segített az a helyzet, hogy az egyik gyereknek a szeme, a másiknak pedig a szembekötés miatt a füle volt élesebb.
Sokszor olyan ismerősnek hangzik egy-egy hang, hiszen együtt élünk ezekkel a madarakkal, mégsem tudjuk azonosítani őket, igaz?



Hogy ténylegesen is tegyünk valamit a madarakért, készítettünk nekik madár-kalácsot! Nagyon egyszerű az elkészítése. Kellenek hozzá magvak, mint búzafélék, napraforgó mag, köles, stb., marhafaggyú és egy madzag. Na igen, a madzagot és a magvakat még könnyen be is szereztük…, de a marhafaggyú nagy kihívás volt, ugyanis nem lehet már sehol ilyet kapni. 
Vagyis az, hogy sehol sem nem igaz, mert a végén mégis sikerült! Kedvenc hentesünk végül elárulta, hogy nekik van dugi faggyújuk, mert azzal ápolják a bárd-tönköt, de nem árusítják. Nagy kérlelésünkre aztán megszánt bennünket és mégis ajándékozott nekünk 1 kilót belőle.
Szuper! Meg volt a faggyú és most hogyan tovább?...hiszen ezek kemény zsírcafatok….
Nincs mese, ki kell sütni a zsírját! Egy pillanat alatt irdatlan büdös lett a konyhában. Nem véletlenül mondják, hogy ez szabadtéri foglalatosság…. :-/ 
Na, de minden jó, ha jó a vége….végül meg lett a folyékony faggyú, ami a kinti hidegben egy-kettőre gyertya keménységűre kötött.

MARHAFAGGYÚ KÉSZÍTÉS

A játékvárban már csak fel kellett olvasztani a faggyút, rezsón. A gyerekek hosszú poharakba töltötték a magvakat, mi pedig ráöntöttük a forró zsíradékot. 




Rétegesen dolgoztunk, hogy nehogy már a felső rétegekben megdermedjen a faggyú és ne jusson le a pohár aljáig. Közben belehelyeztünk egy madzagot is, hogy fel tudjuk majd akasztani az összeállt madár-kalácsot.

Közben Gryllus Vilmos: “Muzsikáló Madárház” című albumát hallgattuk. A CD-hez tartozó verseskönyv illusztrációi lenyűgözték a gyerekeket.


Aki otthon szobahőmérsékleten tartotta a madáreledelt, annak előfordulhatott, hogy kicsúszott a madzag a magok közül, amikor éppen ki akarta húzni a madár-kalácsot a pohárból. Sebaj, újra összegyúrva, gömböt formázva és a hidegre kirakva, könnyen orvosolni lehetett a problémát. J


Volt aki a madár-kalácsot később felvitte egészen a madridi hegyek tetejére, ahol ilyenkor hó fedi be a tájat és a madarak csak nehezen találnak maguknak táplálékot. Nagyon jó gondolat!

Végezetül a kicsik egyik csoportjával készítettünk egy hóembert az első játékban használt hungarocell gömbökből. Mindenki kivette a részét a munkából!


A barkácsolás közben Bartos Erika “Hóember” című versének, szintén a Kiskalász zenekar által megzenésített változatát hallgattuk.



Voltak kicsik, akik mesét hallgattak inkább. Nekik felolvastuk Marék Veronika “Kippkopp a hóban” című könyvét, ami egy gesztenyegyerekről és egy csapat éhező széncinegéről szól.

 













A nagyokkal havas kvízjátékot játszottunk. Hóval kapcsolatos kérdések voltak a kártyákon. 


A közös nyeremény pedig annyi jégcukor volt, ahányan szeretik a mentolos cukorkát. 


JÉGCUKOR

A lányok válogathattak a kérdések közül. Elolvasták, értelmezték őket és azt a kártyát válaszolták meg, amire tudták a választ. Jó volt. Még olyan dolgokat is tudtak például, hogy létezik és milyen a piros hó, illetve, hogy miért van az, hogy a hegy egyik oldalán esik a hó, a másikon pedig nem, vagy, hogy miért nem lehet nagyon hidegben hógolyót gyúrni…




A végén olyanok is ettek a mentolos cukorból, akik egyébként nem szeretik azt. J